Írta: ranlom 2011. szept. 2. 13:01
Tavaly nyáron az MTK védője, Vági András szerződést hosszabbított klubjával, majd pár napra rá a svájci Aarau tárt karokkal várta. Vági próbajátékra utazott Svájcba, ahol produkciója annyira meggyőző volt, hogy a klub vezetői két éves szerződést tettek elé, amit a magyar fiú örömmel szignózott.
Azonban a mindössze 22 éves hátvéd csupán három alkalommal kapta meg a lehetőséget, majd olyannyira kiszorult a keretből, hogy már csak az utánpótlás csapattal edzett. Ennek következménye lett, hogy a napokban a védő és a klub közös megegyezéssel szerződést bontott. Úgy hírlik, hogy András most visszajön Magyarországra.
Vági András 2003 óta MTK-s, pallérozódásának helyszíne: Sándor Károly Akadémia. Volt az egykori NB II-ben játszó MTK csapatkapitánya is, később az élvonalban is bemutatkozhatott.
Fotó: boss-foto.ch
Még nincsenek kommentek.

Szólj hozzá te is
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.








