Írta: ranlom 2011. nov. 17. 12:00
Gera Zoltán a Premier League-ben szereplő West Bromwich Albion labdarúgója újabb címet söpört be azzal, hogy kedden pályára lépett a magyar válogatott tagjaként a Poznanban rendezet Lengyelország elleni barátságos válogatott mérkőzésen.
És mi ez a cím amivel Gera Zoli ismét a WBA hivatalos honlapjának címoldalán szerepelt? Mindössze annyi történt csak, hogy a 72-szeres válogatott labdarúgónk 33-szor öltötte magára a címeres mezt akkor, amikor a WBA igazolt labdarúgójának mondhatta magát.
Köztudott, hogy Gerzson 2004 és 2008 között szolgálta először a Baggiest, és ez az az időszak amikor a válogatott meccseinek zömére Birminghamből jött haza, pontosan 31 alkalommal. Kis londoni kitérő után, amikor is három évig a Fulhamet szolgálta, idén visszatért oda, ahol majd megőrülnek érte, a Hawthornsba.
Gera Zoli hosszú sérüléséből felépülve nem csak a WBA kezdőjébe verekedte vissza magát, az Arsenal ellen már játszott 63 percet, hanem a magyar válogatott kapitánya, Egervári Sándor is tárt karokkal várta Zolly-t, aki a Liechtenstein és a Lengyelország elleni pályára lépésekkel válogatott meccseinek a számát kettővel növelte. Úgy, ahogy WBA játékosként a 31-hez hozzátette a kettőt. Így meglett a 33, amivel eddig a WBA történetében csak egy ember, Stuart Williams büszkélkedhetett.
Most már ketten vannak, de ez nem fog sokáig tartani, hiszen Williams máér nemlép pályára, ő ezt a meccsszámot 1950-62 között hozta össze, úgy hogy ha nem jön közbe semmi gigszer, és a magyar kapitányok még sokszor igényt tartanak a Mágikus Magyar játékára, sokáig őrizhgetheti a WBA-nál ezen titulust.
Eddig 1 komment érkezett

-
construx
2011. 11. 17. 14:28
[1]
Szólj hozzá te is
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.









nálam jobban kevesen ismerik el Gerzson játékát, de egyelőre a sérülése után úgy tűnik, sajnos nagyon lassú, körülményes még a válogatott szinthez...
persze szerencsés helyzet, hogy jelenleg többen is jól játszanak a posztján, ezért nem kell erőltetni, ha nem megy neki.
(más kérdés, hogy Stieber meg nagyjából végigülte a két meccset a padon, miközben pl. Sándor Gyurika, akinek életemben nem láttam még jó meccsét, pedig az ETO-ban is játszott, folyamatosan érdemtelenül sok lehetőséget kap, pedig se nem fiatal, se nem ígéret, se nem kellett még külföldön sehol...)